Már említettem, hogy belevágtam a sorozatba, de sajna az írásbeli érettségi-nyelvvizsga-szóbeli érettségi kombó miatt csak mostanra tudtam végignézni. Akkor még nem gondoltam volna, hogy egy sorozatgyilkosról szóló sorozat fináléján mosolyogni fogok.

 

Dexter (Michael C. Hall - az ő játékát egy szóval tudnám jellemezni-stabil) nappal vérnyomelemző Miamiban, esténként pedig sorozatgyilkos, aki csak olyan emberekkel végez, akik megérdemlik a halált (már-már szuperhős). Állítása szerint ő belül üres, nincsenek érzései.Eleinte nem egészen értettem ezt a koncepciót, sőt hogy őszinte legyek még mindig furcsának találom ezt, főleg, hogy a sorozatban mennyire kihangsúlyozzák ezt a tulajdonságát.

 

Muszáj volt valami negatívummal kezdenem (nincs is több+Doakes bajsza), mert ezekután én is beállok a sorba, és az egekig fogom magasztalni. Van néhány irritáló karakter, de olyan jelentéktelenek, hogy nem számít. A visszarévedések is néhol idegesítőek, de a történet szempontjából kihagyhatatlanok.

Ami az egészet nagyon összerakta, az az évad íve, a feszültség, izgalom folyamatos szintentartása, és növelése. Az egész nagyon kerek és teljes hatást kelt. Szépen bontogatja ki a szálakat, ás egyre mélyebbre Dexter múltjában, majd a befelyezés előtt mesterien késleltet.

Bár ezt akkor még nem tudtam, és még mérgeldtem is, hogy elrontották az évadot, ha ott és akkor befejezték volna, akkor az nálam ötös, erre túlerőltetik a dolgot.

 

De mint kiderült, az csak a vihar előtti csend volt, és az ötöst csillagossá alakította a szememben. Az évadfinálé iszonyatosan jól sikerült, még ha akadtak benne megosztó pillanatok is. Az utolsó képkockák láttan,amiket kimentettem és az írásba illesztgettem, szerintem minden nézőnek mosolyt csalt az arcára, és még az is kiderült, hogy a fábol készült kisfiú belseje talán mégse olyan üres.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatos.blog.hu/api/trackback/id/tr722042542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása