Ma láttam az Örkény színházban a darabot, ami azóta könyben is megjelent, és elvileg 9 éve van már színpadon. Mácsai Pál mondja el a Bereményi Géza és általa, Örkény saját szavaiból összeállított darabot. 

Mácsai egyedül ül egy csupasz fekete háttér előtt egy öreg karosszékben és hol mesél,sztorizgat, néhol pedig borzasztóan őszintén tárja fel Örkény legbensőbb érzéseit. 

De akár azt is írhatnám,hogy maga Örkény tárja fel,mert amikor Mácsai ott ül azon az öreg széken és megszólal, akkor Örkény szólal, jelenik meg. A szemünk előtt öregedik meg. Szinte ijesztő volt, ahogy elhitette ezt velünk Mácsai. Mikor bejött és leült és elkezdett mesélni (nem tudom hány éves) olyan negyven körüli férfinak tippeltem volna. De a végére már a hatvanat mondtam volna. Már csak ezért is szomorú, hogy a végén mindössze kétszer tapsolták vissza Mácsait, miután ő egyedül előadott egy kb. két és fél órás darabot.

Külön érdekes volt, hogy Örkény életét pár hete vettük. A könyv nem igazán részletezi az életét, de most ezek az adatok feltöltődtek valami olyan plusszal, amit biztosan nem felejtek el.

Végezetül, csak annyit, hogy nem vagyok egy nagy színházas, de megvan a maga varázsa. Az emberek kiöltöznek, nem egy hatalmas fotelban ülnek és itt nem rágcsálnak popcornt. Számomra ez együtt jár a színházzal, ahogy azis, hogy a nézők kifújják az orrukat, vagy beleköhögnek az előadásba. Szerintem én elég liberálisan gondolkozom sok tekintetben, de ha valaki egy basaball sapkában, kapucnis melegítőben, farmerban, deszkás cipőben megy színházba, akkor nem tudok nem arra gondolni, hogy bunkó...

Fura, hogy a sorozatokról szóló blogomat egy ilyen írással indítom, de nagyon nem bánom:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.