A Lucky Louie project után igyekeztem megint valami olyat keresni, ami kevésbé ismert itthon. Nekem ez a kedvenc jelenetem a sorozatból: Harmadik próbálkozásra már az indavideóra raktam fel, mert a youtube-on letiltották...

  Amikor nekikezdtem a blognak, úgy terveztem, hogy néha filmekről is fogok majd írni. Annyira néha, hogy az indulás óta ez lesz az első filmes írásom. Amúgy nem kevés sorozatos vonatkozása is van a filmnek, úgyhogy nem szakadok el annyira a blog tárgyától.Akárcsak…

 Az első részről még itt írtam, és az akkori rajongásom nem csökkent azóta sem. Jó kis évad lett.Az első és második rész nagyon erős volt, tele poénokkal, majd jött egy gyengécske harmadik rész. Itt azt hittem, hogy az írók ellőtték az összes ötletüket az első két…

sorozatos 2010.06.23. 23:49

Pilotok III.

 Végre túlvagyok az érettségin és van időm írni. De ami ennél is jobb: nézni :D.Viszonylag sok sorozatot próbáltam be mostanság, számszerint hatot. Kezdem azzal, amelyik eddig csalódást okozott.Spartacus - Vér és homok sexA Róma után számomra ez óriási csalódás.…

süti beállítások módosítása